Ma gondolkoztam, hogy milyen témát hozzak nektek igazából 2 gondolatom is volt, de úgy döntöttem egy történetet szeretnék nektek elmesélni. maga az életesemény nem teljesen jó dologról szól.  Amit először is tudni kell megtörtént és rólam szól!

De ez bárkivel megtörténhet sajnos! 
De vegyünk egy példát egy széplány vagy egy helyes fiút, akik sikeresek és megvan mindenük. Mikor rájuk nézel, azt látod, hogy nincs semmi bajuk és élik a minden napjaikat, de te nem látod, hogy belűről egészen más a helyzet.  Ezért nagyon fontos az, hogy a tetteinknek mindig is következménye van és bármit is mondunk, a másiknak mérlegeljük.

Egy ével ezelőtt emlékszem szombati nap volt és szoláriumba sétáltam dolgozni tél volt olyan November vége.  A munkába vezető úton egy hosszú híd következett, ami nagyon kietlen és hideg rideg érzést nyújtott.  Hirtelen valahonnan jött egy rossz érzés a fejemben a gondolatok el kezdek zsongani ez mellett remegtem és olyan érzésem támadt, mint aki mindjárt elájul körülöttem a házak és az emberek olyan messzire voltak mintha soha nem érnék oda emlékszem a szolárium előtt 10 métert nagyon nehezen tettem meg óriási félelemmel. Be értem! Sikerült és ki nyitottam a bolt ajtaját. Képzeljétek el, így ahogy mondom, ahogy beléptem az ajtón minden érzésem elmúlt! Mintha misem történt volna.

Nyitás után anyát felhívtam telefonon és elmeséltem neki közölte, hogy szerinte mennyek el a háziorvoshoz jövő heten.  Amikor már jobban lettem akkor nem is érdekelt annyira a dolog szinte olyan volt mintha misem történt volna.  De azért csak elmegyek az orvoshoz.  Így is lett jövő héten elmentem a házi orvoshoz, aki a tünetek hallatán elküldött laborba a labor eredményeim jók lettek kivételesen a vas magas volt a szervezetembe, de doktornő azt mondta valószínű a sok forralt bor hatása. Ami igazi is lehetett.  Mivel úgy döntöttek tovább vizsgálják a dolgot így a háziorvosom beutalt a pszichiátriára. Hogy én? Oda? Ne nevettessenek, már én nem vagyok oda való!

De csak el kellet menni így hát erőt vettem magamon. Egy papírlapot kellet kitölteni, amin minden féle kérdések álltak. köztük: Volt e már öngyilkossági kísérletem.  Pislogtam

Majd Doktornő szólított és behívott egy szobába ahol ketten voltunk és üres papírlapok álltak előtte.
Stefánia mit érez? Mit tapasztalt az elmúlt napokban? –kérdezte a doktornő.
Miután tájékoztattam, hogy milyen érzéseim vannak, ezután az egész életemet el kellet mesélni neki. Majd kint várakoztam. Kis idő utána főorvos szólított kedves és szimpatikus hölgy volt.  Miután elolvasta a papira írt előzményeket megalapította, hogy pánikbetegségem van!

Én pánik beteg?  Dehogy is. nevettem magamba

Mikor az orvostól eljöttem úgy döntöttem el megyek a Hádába szétnézek ezután bementem barátnőmhöz beszélgetni el meséltem neki mi történt. Ezután indultam volna haza. Igenám de megint rám jött a rosszukét éreztem mindjárt elájulok, zsong a fejem és olyan furcsa körülöttem minden.  Ekkor anyát hívtam telefonon és mondtam neki, hogy mi történt közölte, hogy megy, fodrászhoz mondom, anya gyere elém, mert nem bírok haza menni! Anya jött értem és sírtam akkor fogtam fel és akkor tudatosult bennem sajnos tényleg igaz pánikbeteg vagyok!  Barátaim sokáig nem tudták mi van velem mi a bajom-szégyelltem!

Táppénzre kerültem legalább egy hónapon keresztül  egyedül sehova se bírtam menni,  ha ki léptem a házból mindig volt mellettem valaki .  Nagyon el voltam keseredve zavaros volt az elmém és úgy éreztem magam, mint egy földönkívüli.  Borzalmas senkinek se kívánom! Mivel járnom kellet ellenőrzésekre és kaptam egy pszichológus, akihez hetente jártam enyhén éreztem a javulást. Az orvos megkérdezte, hogy szeretnék e gyógyszert szedni? Én közöltem, hogy biztos, hogy nem hisz fiatal szervezet vagyok, én nem szeretném tönkre tenni magam.  Azt mondta jól van rendben, de akkor Stefánia magának kell ezt leküzdenie. Tessék? Hogyan?  A doktornő annyit válaszolt lépjen ki az utcára sétáljon egyedül!

Jézus Mária én egyedül?  De hát rosszul leszek.  És ekkor kezdődött a harc!  Ugye decemberben nekem fontos tánc gálám volt és mivel mindenem a tánc így muszáj volt edzésekre járni, nos, igen! Fogtam magam felöltöztem a fülhallgatót a fülembe dugtam és induljunk meg. Útközben elképzeltem, hogy valahol egy színpadon táncolok próbáltam a gondolatomat elterelni jött a rosszúlét de próbáltam legyőzni nem oda figyelni.  A táncóra se volt valami könnyű, de csinálni kellet! Csoporthársam edzés után mindig hazavitt.

De voltak rosszabb és nehezebb napok volt hogy úgy éreztem semmi bajom el indultam nem jött a busz és bepánikoltam hogy fogok haza menni ?  kb egy hónap kelet mire tünetmentes lettem.

Hogy mi okozta? Az orvos szerintem nem feldolgozott életesemények felhalmozódása. Tehát nem bírt többet befogadni az elmém és paff.. 

Jelenleg mi a helyzet mostanában?  Egy év elteltével hála a jó istennek jobban vagyok, mikor érzelmileg gyengébb vagyok, sajnos előjön a mai napig a rosszúlét de aztán egy félóra elteltével elmúlik és olyan érzés mintha semmi se történt volna.  Mikor rosszul vagyok senkinek nem mondom. Mert ő is megijed, én még jobban bepárázok és magamra hívom a figyelmet vele. Szóval ilyenkor várom, hogy elmúljon.  Mást, részt, akinek nem volt még ebbe része nem tudja milyen érzés, sőt úgy gondja, hogy ez hülyeség ilyen nem létezik.  Régen szégyelltem mára már felvállalom és bátran beszélek róla!

Kicsit hosszúra sikeredet ez a bejegyzés, de köszönöm, hogy végig olvastad.
Ha esetleg tapasztaltál ilyet és szívesen beszélnél, róla írj nekem nyugodtan!